GAZDIRA TALÁLT!
Locco 2019. márciusi születésű, ivartalanított staffordshire terrier keverék kan kutyus. Térdszalag szakadása miatt kérték segítségünket, amit megműttettünk, gazdája lemondott róla, így került gondozásunkba. Majd elszakad a másik térdszalagja is, amit szintén műteni kellett. A műtétek sikerültek, még picit sántít, de majd idővel javul még a járásképe. Jelenleg kímélni kell, nem ugrálhat, nem futkoshat, erre oda kell figyelni nála. Emberekkel hihetetlen aranyos, kedves, barátságos nagy mamlasz. Akár kezdő kutyatartóknak is jó szívvel ajánljuk. gKiváló családi kedvenc lehet belőle, gyerekek és idősek mellé egyaránt örökbe fogadható. Teljesen szobatiszta, mindenképpen benti vagy benti-kinti tartással fogadható örökbe, szigorú bent alvással. Más kanokkal szoktatható tapasztalt gazdi mellett, szukákkal jól kijön, de a nála kisebb szukákkal szoktatni kell. Cicákkal a viszonya borzasztó, abszolút prédaként tekint rájuk, így cicás helyre semmiképp sem adjuk. Pórázon egyébként szépen sétál, szeret sétálni, de kerülni kell vele a hosszú sétákat még.

















